- arra mutatnak, hogy a laptop mellé ideje beszereznem egy netbook-ot egyrészt biztonsági másrészt mobilitási okokból, ki is néztem, hónap végén rendelem előreláthatólag...

- arra mutatnak, hogy erősen kezdem megunni az ügynökségi főállást, hamarosan állandósra váltok, max hét végére fogadok el megbízásokat tőlük... a hét végén visszamondtam egy hétfőre szóló bemutatkozó fújást egy helyi (és nem kezdőkből álló) zenekarban, mert addígra már elígérkeztem ehét minden napjára túlórára és nem értem volna oda, ergo másik trombitással kezdenek, mert sürgősen kellett nekik egy de ketten voltunk talonban, viszont hétfő délután közölték, hogy aznap (csak aznap) mégsem lesz túlóra, mert elszámolták a meló mennyiségét, tulajdonképp már kész voltunk vele addígra... ez picit kiverte nálam a biztosítékot, de csak azért, mert amúgyis picit feszült voltam... mert apró jelek...

- arra mutatnak, hogy a hétvégi munkahelyemen (lásd előző bejegyzés) az egyik sráccal valszeg picit egymásra kattantunk, jobb kifejezés híján, valahogy kerestük egymás tekintetét, meg valahogy állandóan úgy intéztük, hogy épp együtt melózzunk közben beszélgetve, hogy picit épp egymáshoz érjünk, hogy megfoghassam a kezét és majdnem csóktávolságra kerüljön piruló arcunk mosolygón farkasszemet nézve amikor harmadik kolega épp csak elfordul, hogy a tömegen át is a harmincméternyi terem túlvégéből tucatnyiszor kapjuk el egymás tekintetét, mosollyá válva kölcsönösen ismét megannyiszor, hogy picit valahogy mindíg vibráljon a levegő, hogy mikor meló végén az öltöző mosdójába mentem lemosni arcomról s kezeimről a barman és a kapcsolódó pakolászós munka filmvékony izzadtságomra tapadt bakteriális hordalékát, közben épp a "Don't stop Believin"-t énekeltem félhangosan, amit valahogy napok óta dúdolgattam meló közben is, az egyszemélyes zuhanyzóból kilépjen kb egy türcsiben, valahogy épp mellettem megy el, nem tudom levenni róla a szemem, visszafordul, mosolyog, majd továbbsiet hirtelen, mert benyit az egyik kollega... azóta apró jelek...

- arra mutatnak, hogy hiányzik ez a vibrálás, már két és fél éve egyedül, tulajdonképp szerelem, szeretet, párkapcsolat, valahogy ez az oldalam megint áttörte a felszín alattit, hogy hidat építsen, de partner nélkül, túloldal nélkül ez csak elcseszte az egyensúlyt megint és az ösztönökből, vágyakból, vibrálásból épített érzelemvázat, mely mentén egy kapcsolat téglafalai épülnek, az az apró tény borította össze, hogy csak tizenöt órányit kavarogtunk egymás körül összesen és a vasárnap este már nélküle érkezett, a hétfő is kedvetlenül indult emiatt... ezt a felszínáttörős, immár picit talán túlérzékeny (2,5 év) oldalamat még mindíg tuszkolom vissza a polc mögötti befalazott ólomdobozba, mert nem akarom, hogy agyonnyomjon... miként az elmúlt két napban és éjjel tette a lelkivilágommal... utálom ezt a fajta hiányérzetet, mert nem fogható korlátok közé mivel nem stabil, hanem örvénylik benn, hagynom kell lecsillapodni, mintha tornádó lenne csupán, de addíg hideg és forróság is van benn, körülöttem pedíg vad szél karcol sziklát is akár, dühödten... ilyen apró jelek...

- arra mutatnak, hogy 'csábamár, elegem van... grrrrr... morogtam a kollegára is, aki a lámpagyárban aki hétfőn a fenekem fogta épp mikor színészt játszva épp előadta magát és engem is átölelt mókásan (én nagyon nem röhögtem), aztán ma, mikor épp melóztam, mögöttem elmenve deréktájt csikizni próbált, de nekem ez egy bizonyos autóbaleset óta picit más, jó amikor partnerre figyelve szeretőn, símít vagy ölel, de ha így meglepivel belebök, az nálam masszív önvédelmi reflexeket ránt elő, adrenalin az egekben, a forró fémprofilt, aminek a festését épp ellenőriztem, kb az összes létező izom megfeszítésével (kb. mint kata) annyira toltam a formára préselt funér raklapba, hogy vésővel feszegették körbe, amíg kimentem vizet inni... még jó, hogy már rég megtanultam irányítani reflexből is, így egy meglepetésből nincs baleset, max ilyen kb fókusz-átirányítás?! (a természetszerűen vele járó időérzék-megváltozás már picit más probléma)... a műszakvezető kérdi, hogy ez most akkor mi, megugye miért nézek ilyen csunyán a srácra? Kb összefoglaltam neki, a sráctól meg megkérdeztem, hogy meleg lett-e, most, hogy elvált, mert kb túl rég vagyok egyedül, hogy az ilyen, intimszférámat érő attrocitások morcossá tegyenek és érzékennyé, de a partnereimet azért megválogatom és ő nem az az összetétel, ami nekem bejön, viszont ha meleg-ha nem, akkor is fogja vissza magát, ipari környezetben, mert majdnem balesetet okozott, "megcsikizni valakit, akinek húsz kiló százhetven fokos fém van a kezében... az idióta baromja"... hozzá a lett srác fogható, aki egy év alatt ha ötven angol szót szedett fel, mondván, hogy iparba minek... de amikor valaki hozzászól, akkor kifinomultan csak annyi a visszakérdés, hogy "há?" ezért mindent három-négyszer kell neki elmondani, aztán mivel nem érti az instrukciókat, magára borít olyan fémszerszámokat, aminek darabja négy-tíz kiló közti (és ezek a kicsik!!!), de van annyi mázlija, hogy nem esik a lábfejére egy sem, hiszen a munkavédelmi cipő kifejezést már a munkaköri leírásból sem illetve a főnöke utasításából tegnap sem értette, ezért sportcipőben jött ismét, de nem baj, majd a természetes kiválasztódás megoldja egy közlekedési balesettel, mert a "look right" padkaszéli, azzal párhuzamos, gyalogosoknak szóló útfelirat egyik szava sincs abban az ötvenben... (ettől mondjuk nem lesz rossz napom)...

PS: az inkompetens managementnek adtunk feladatot a festő részlegről (amit átkereszteltem "rainbow department"-re) mert ha az alacsony, de feltűnési viszketegségben szenvedő irodista csajszi bejöhet hozzánk és mászkálhat az iparterületen tűsarkúban, akkor kötelesek törölni a mi munkaköri leírásunkból is, hogy "tűsarkúban tilos" nem mintha tűsarkú acélbetkósban akarnék dolgozni, de a miheztartás végett... grrrr