ma szépen csöpörgött az eső, olyan kellemes szélmentesen, apró cseppekben csupán s csendesen.

Bizonyos -régóta várt- fordulópontok bekövetkezte esetére újabb alternatívák jutottak eszembe, újabb megvalósítható ötletek s kivitelezési folyamataik, ámbár a 'mikor' eléggé soká húzódik.

Munkahelyen füldugót használok, egyébként nem zajos a hely, csak külön-külön hallani mindenkinek a beszélgetését órákon át ugyanonnan ÉS az apró gépzörejeket sokfelől úgy, hogy az egyik speaker viszonylag közel is van az asztalomhoz, persze reggelente a gagyi Chris Moyles show, amit én szabadfordításban Shit Boring show-nak értelmeztem, a többiek meg átvették, mert mostanság már az első félóra után átkapcsolják, ugyanis "szimpla hangoskodás" minősítéssel szavaztunk rá.  A "Car Park Catchphrase" című játékát pedig átkereszteltem "Car Park Ashtray"-ra, ez nagyobb poén volt, mint a műsor maga.

A gumigyűrű-lövöldözést csúnyánnézés miatt akkorra időzítik, amikor épp nem ülök a székemen, a hátulról érkező gumikarikák ugyanis balesetveszélyesek. Nem énrám nézve, hanem azokra, akik a szerszámok röppályájának mentén tartózkodnak, amikor a melóba feledkezett kezeim és szemeim, valamint tucatnyi máson gondolkodó agyam a meglepetés miatt kizökken és pl egy mozdulatot reflexbe gyorsulón fejezek be. Hja, autóbaleset óta picit érzékenyebbek bizonyos önvédelmi reflexeim, így picit nehezebben viselem, ha egy idegen váratlanul, vagy szándékaim ellenére hozzám ér. Lehet, ezért is nem engedek közel fizikailag inkább senkit, mint bárkit. Pl ha a látóteremen kívülről valaki csiklandozni próbál, olyan "enyhén derékon bökdös" módon, az nekem inkább az elektrosokkal azonos tapasztalás. Lehet, hogy picit túlreagálja az izomzatom, de egy ilyen után vagy másfél óra, mire a harci üzemmódból ellazulok. A probléma, hogy ezidő alatt minden érzékem kiélesedve a környezetet figyeli minden irányban minden rezdülést, hangot, fényhatást, légmozgást és elvonja a figyelmem egy részét a munkáról, az elkalandozó gondolatsoroktól. Nem düh, csak valami olyan, mintha meginnék néhány doboz energiaitalt nyolc feketekávéval kísérve, érzékek kiélesedve és az összes pici izomszál feszül, s remegve várja a mozdulatot. Na, ezért van leállítva a mögöttem ülő srác a velem szemközt ülő nőci lövöldözgetéséről, főleg annak okán, hogy kurvára nem tud célozni és néhány óránként engem is eltalált. Persze az egészhez hozzájárul, hogy párkapcsolat nélkül nincs senki, aki mellett bármikor megnyugodna ez a jelenség bennem egy pillanat alatt is akár, mert biztonságérzet vagy valami bizalomszerű állapot okán merném hagyni megölelni magam protokollszinten túl is, sőt, jólesne és vágynék rá. Okés, ez utóbbi  most is van, vágyom rá. Majd lesz, majd hagyom, hogy legyen, addig is a belsőm nyugalmát vetítem ki, hogy egyensúlyba billentsen vissza, amikor kell.