Idézet egy külföldön élő meleg felnőtt emlékeiből...
"Péntek este pedíg, több év után megint "belekóstoltam" mondhatni, fura élmény volt (nem drogról beszélek), megint kipróbáltam... és tudomásul vettem, hogy nekem az nem megy. A gyomrom is görcsbe rándul, ha eszembe jut, hogy az "aktus" során a számba is vettem a srácét... valahogy viszolygok, pedíg ő élvezte, nagyonis, ahogy az íze a nyelvemen van még most is, undorít, amikor szinte szétömlött a számban, kicsit túl is szaladt, köhögtem tőle... nevetett, mikor utána a wc-hez szaladtam és rókáztam. Még most is szinte hányingerem van tőle, pedíg mitagadás, finom...
Azért, mert ilyen, nem bántanék senkit, miért is tenném, de párválasztás terén én a "normális" típust keresem, mert úgy szeretnék élni, még ha tudom, ez is bennem van valahol és talán marad is, de tudom, sem otthon, sem házon kívül sem csinálok majd ilyet.
Szüleim, tehát akik hivatalosan szólva "felneveltek", akiknek példát kellett volna mutatniuk, ők is olyanok voltak. Olyanok amióta az eszemet tudom, sőt, mindíg is "azt" művelték, otthon a lakásban, kempingezéskor a sátorban, nyaraláson, uszodában, sokszor láttam is... máskor csak hallottam az ezzel járó neszeket, a megszokott ritmusban, általában reggel... a megkönnyebbült sóhaj, mikor elkezdik, a végén a gyors apró zajok, mikor megszabadulnak a "feleslegtől" mert ugye ilyesmit nem szabadna otthagyni, ahol a gyerek megtalálja, nem egészséges, sokszor mégis... már tudtam ekkor is, hogy miért köhögnek néha közben... "gusztustalan, a szájába vesz ilyesmit" -gondoltam gyerekként-, ma már tudom, hogy jó érzés... láttam a kellékeiket amiket néha én is takarítottam el és raktam a helyükre, pedíg a szaga miatt nem szivesen nyúltam hozzá, de ugye házimunka, sokszor én dobtam ki az ilyen jellegű gusztustalan hulladékokat, amit itt-ott széthagytak... állandóan éreztem a tónusos, áporodott szagot is, ami megül a lakásban emiatt és tiltakoztam, de ők ennek ellenére is, mondván, hogy "ők ilyenek", ezt el kell tűrnöm... néha még velem egy helységben is... konyhában, előszobában is, amikor azt hitték, nem látom... a gyerek orra előtt csinálni szerintem nem helyes, még véletlenül sem, mert mi van, ha a gyerek amúgy nem lenne ilyen, mások az ösztönei, mert szerintem a gyerek alapból nem ilyennek születik, és lehet, hogy miattuk ilyen lesz?... Később én is kipróbáltam, igen, mert tudni akartam milyen, állítólag miattuk, de én ezt nem hinném... sőt, felnőttként én is ilyen voltam egy ideig... én is így éltem évekig, de bármennyire is próbáltam, alapvetően, nem vagyok az a típus... még passzívan sem...
Gyerekkoromban nem akartam ilyen lenni, mert szerintem ez nagyon természetellenes, mert a többi gyerek szülei normálisak voltak, de ha az enyéimmel beszéltek, fizikailag mindíg tartották a lépés távolságot, még a tanárok is, mert mindenki tudta róluk, hogy ilyenek, mert még csak nem is titkolták, bár ez kiérződik, néha nagyon látszik, ha valaki ilyen... mert ha valaki megkérdezte, nem tudtam megmondani, hogy miért ilyenek, mert mindenki azt mondta, valószínűleg én is ilyen leszek, mert később azokkal a fiatalokkal sem szivesen foglalkoztam, akikről tudta mindenki, hogy olyanok, de én nem akartam, mert otthon láttam... és mert gyűlöltem velük élni... De akkor sem lettem olyan, mint ők. AZT, én nem tudnám életem végéig csinálni, mégha kipróbáltam, akkor sem... Nem olyan életet akarok élni és nem is fogok, mert ÉN NEM VAGYOK OLYAN mint ők, én a hagyományos, (ahogy azok mondják, akik álszentként tiltakoznak ellene), én a "NORMÁLIS" oldalhoz tartozom."
Ez tényleg nem mástól idézet, ez a saját életemről, ám mielőtt valaki félreértve idézgetni kezdené... a dohányzásról szól
"dohányzóként felnövő gyerek dohányfüggő lesz-e", ezt a kérdést hallottam ma egy rádióadás beszélgetős (meleg) műsorában, szerintem nem. Tapasztalás: gyerekkoromban muterom dohányos lett, előtte társaságban kocadohányos volt, mert anno még sikk gyanánt népszerű volt, faterom meg amúgyis fiatal zenész kora óta dohányzott, bár, egyszer fél évre lerakta, kezdett is egészségesen kinézni.
Melléksztori: Annak idején, általános suli harmadikban muteromat egy viszonylag hatékony módon leszoktattam a dohányzásról, bár véletlenül, mert fatert céloztam, de muterom beletrappolt a "leszoktatásba", ő azóta sem bírja a cigifüstöt és többé egyetlen cigit sem szívott(alaposan el is vertek érte), már a dobozban következőt sem volt képes:) viszont utána faterom már óvatos volt, hogy vele ez ne eshessen meg. (egyébként egy érdekes módszert, ártalmatlan, közismert pszichológiai és biokémiai folyamatok összhatását kombináltam, melyeket egy nagyobb könyvtárban bárki megtalál) Később magamon is ezt alkalmaztam, sikerrel.
Korábban már az óvónőket, tanárokat, is elhajtottam a közelemből, ha cigiztek, meg mutert és a fatert is. Verjen meg, ha zavarja, hogy rühellem a cigifüstöt, attól nem változik semmi, csak még egy rakás pofon, mi a különbség. Inkább a konyhát és az erkélyt minősítették dohányzónak, akkortájt kezdődtek ugye a "cigi rossz" reklámok és publikációk a magazinokban. Egyébként is sok háztartási dolgot tanítottam saját muteromnak, úgyhogy nagyjából kiszorult a lakásból a füstszag. Apai nagyapámról fennmaradt dagerrotípia egy kb méteres szárú pipával füstölve mutatja, szóval genetikainak is nevezhetné valaki a dohányzásra hajlamot, de mégsem az... aki ugyanis pipázik, mint az öregjeink is tették, az tudja, hogy a cigit főleg tüdőre küldik, a pipafüstöt nem mind, a szűrése is más, kevésbé kátrányos, kevésbé bűzös-füstös, inkább aromás az, ami az emberbe jut. Bulizós éveimben öt éven át dohányos voltam, (amikor kezdtem, eredetileg is öt évre terveztem dohányosnak lenni, ahogy akkori feljegyzéseim tanusították)
Szóval nem azért lettem dohányos, mert kiskoromban a környezet miatt passzív dohányzással látens függővé váltam volna, hanem mert hasznosnak találtam a hatásait. Később, persze napi rutin lett, de még segített aludni, lassulni, pihenni, kikapcsolni. Majd öt év alatt ez eltűnt, már csak a használat reflexszerűsége maradt, már nem én használtam a cigit, hanem az használt engem. Már inkább fárasztott, de a füstje az alaphangulathoz tartozott. Természetesen fokozatosan egyre erősebbeket, egyre intenzívebb ízeket és aromákat kóstoltam, minden otthon kapható fajtáját, szivart, pipadohányt, pipából is és koleszosan erősre tekert cigiben is (nedvesen tömörre sodor, utána szárít)... Majd' öt év után elég volt, ellenszenvessé vált számomra, hogy olyan, mintha függő lennék, ami nem tudatosított problémának tekintendő részemről, mert néha hetekig nem dohányoztam, nem kívántam a cigit, máskor meg sokat dohányozva, mert az jó. Ellenben mindíg is rühelltem, ha valami át akar formálni, márpedíg éreztem, hogy túlságosan kezdem a dohányzáshoz igazítani az életritmusomat... Itt érdemes megjegyezni, hogy dohányosként sosem éreztem, hogy a dohányosok milyen büdösek, beszélgetés közben egy kátránytól lepett fulladó beteg tüdőfelület gyulladt, levegőért kiáltó áporodott, kiáramló szaga milyen zavaró lehet egy nemdohányosnak. Dohányzás elhagyásakor (mert nem "leszoktam") persze az érzékszervek kiélesedtek, illetve visszakapcsoltak normálisba, az egész testem regenerálódni kezdett, tisztulni, az idegrendszerem és elmém visszagyorsult korábbi szintre, (bizonyos szempontokból még gyorsabbra) viszont megtanultam pihenni, ellazulni... aludni... ez évek alatt, szóval megérte dohányosnak lenni.
De már nem vagyok, szóval nem a szülői ráhatás teszi.
Viszont amiért említem, mert van aki párhuzamot húz, hogy amilyen a szülő/nevelő, olyan lesz a gyerek... NEM...
Csak azért szerintem senki nem lesz buzi, mert két meleg neveli, még ha irányítottan melegnek is próbálnák nevelni, nem lehet az, ha alapból heteró ösztönei vannak. Éppúgy, ahogy én sem lettem heteró, pedíg konkrétan annak neveltek, még próbáltam is az lenni, nevelt irányultságom szerinti szexuális életet élni (sőt, nemcsak próbáltam, méghozzá jól, mert odafigyeltem az adott partnerre), de akkor is levettem azt a nem rám illő, házilag nekem készített szürke ruhát, (mert nekem ez nem volt semmivel más érzés, mintha kiverném... üres dugás). Még ha később is váltottam vissza természetes ösztöneimhez, mint jó lett volna, de mégis... mert nem vagyok heteró, csak mert a szüleim azok, mégha nehéz is volt újraértékelni, az ösztöneimet tudomásul vettem és mivel megértettem elfogadtam, hogy ez részem, így integráltam és nem ingat meg, már merek mosolyogni egy srácra, mert tudom, hogy őszintén teszem és nem ijedek meg, e nevelttől eltérő érzéstől, nem tartom furának, egyénként, emberként, egyensúlyban vagyok belső önmagammal.
