próbáltak méreckedni velem. Adrenalin persze fel, reflexek kiélesednek, de higgadtan kezeltem mind a négy esetet.
Hétfő reggel: elindultam melóba, le a dombról, mint mindíg, az első 50 métert lejtő oldalán fel, majd 200-at lefelé futva, a biztos mozgás/lépés/egyensúly és az ébredés folyamataként a melóra való felkészülésre, mint kb reggeli torna. ennek felénél egy, a közelben lakó német juhász kutya csatlakozik, haragosan ugat, majd hirtelen megálltam, kb öt méterre megáll előttem szembe, majd morog, vicsorog és támadás előtti feszített start-állásba helyezkedik, én bal kéz oldalra kitart, minthogy végtagra támad, el is indult futva felé, nekem jobb kéz ütésre készül, hogy bordáját törve beüssem a kerítés mögé, ekkor gazdája toppant mellette, ráüvölt, épp ugrás előtt, kutya megbicsaklik, majd bemenekül az udvarukra, gazda bocsánatot kér, de én már figyelemre se méltatva megyek tovább, majd újra kocogóba váltok.
Hétfő délután: targoncás, akinek feladata az alacsonyan lévő pozíciók feltöltése, lassú a feladatához, így nem tudja elvégezni azt az egyszerű preferenciaátrendezést, hogy a lista szerinti feltöltésnél prioritást élvez, ha valaki pont egy feltöltendőből szedne ki pár dobozt a megrendelőnek. Minthogy az ilyeneket kénytelen voltam miatta váratni, bár a rendelést a feltöltésre leadtam, a szabály ellenére, ami szerint egyszerre csak egy rendelővel foglalkozik egy ember, már a harmadikat csináltam egyidejűleg, melyek mind az ő korlátolt munkaképességei miatt vártak. Én ugye nem kaptam indítókártyát targoncához, mert nincs jogsim rá, pedíg simán elvezetem bármely ott használatos villás emelőt. Ő küldött el azzal, hogy ő nem az én személyes targoncásom, (holott másik nem csinálhatott akkor még feltöltést) és szól majd a főnöknek, hogy én egész nap csak arra várok, hogy leszedje nekem a dobozokat. Na egyrészt ha valamit nem tűrök, az a fenyegetés, szóval ezt említettem a többi targoncásnak, és a készletkezelőnek, valamint az ideiglenes kisfőnökömnek, vártam, míg a főnök fülébe jut, majd oda mentem és megkérdeztem, hogy hogyan és mikor tudnék jogsit csinálni villásra, mert szeretném növelni a hatékonyságom azzal, hogy nem kell valamelyik sofőrtől dobozt kérni, ill rengeteget várni a feltöltőre, egyszerre már három rendeléssel is. fejlemény: ma már bármelyik sofőrtől kérhettem feltöltést, bár ennek adminisztrálása még hiányos, dolgozunk rajta, de máris megoldódott egy szűk keresztmetszeti probléma.
Kedd délelőtt: ugyanez a targoncás próbálkozott, de most a hátam mögött, emlegette itt-ott, hogy nekem még meg kéne tanulnom a procedúrát. -neki meg hatékonyabban dolgozni- válaszoltam a kisfőnöknek és a készletkezelőnek is. A főnök ma kérdezte, hogy minden nap tudnék-e túlórázni, mert kéne... gyorsan fel is írta az eheti munkatervemet, innentől nem mondhatom vissza, de nem is akarom, a túlórát ugyanis korrektül megfizetik.
Kedd késő este: (egy órája) épp a vacsorám edényeit mosogatom, mikor bő sörgőzösen odajön fröcsögve az új-zélandi srác (srác?!40 éves múlt), ön-hergelt dühét próbálja rám zúdítani, (angolul persze) köcsögnek és seggbaszónak nevezett, minthogy szó nélkül le se szarom a köszönését se már két hete, mikoris látván, hogy Stuart megadja a kölcsönkért 1 fontot, mondta, hogy "3 fontot még nem adtam oda?? biztos?? Akkor majd odaadom... még egyszer"!!! Engem pedíg ne nevezzen tartozás alóli kibújás gyanánt pénzért hazudónak, egy ilyen szarházi. Pszichológiai védfalamat azonnal felhúztam. Erre ő persze nem emlékszik, csak hogy ma reggel szó nélkül hagytam a konyhában, ahova ő is bejött, mielőtt melóba indultam, erre megsértődött... gondolom.
Mondom neki, hogy nem vagyok köcsög, főleg neki nem, egyébként senki emberformának sem. Még párszor beszólt, minthogy provokálni akart, kérdezem, hogy "útálsz, hogy köcsögnek nevezel?" majd így szól, "az vagy, köcsög, (megint mondtam hogy neki semmiképp) akkor mi vagy, ha nem köcsög?" mondom "meleg... soha és senkinek nem köcsög". Ekkor kurva gyorsan kijózanodott, minthogy amit eddíg lökött sódert, az itt, főleg, hogy támadni is akart, tökéletesen perelhető, onnantól neki semmilyen ügynökség nem ad melót...! Innentől, ha csak egy ujjal is, azonnal bukik mindent.
Utána mondtam "látod, te pöcs? picit remeg a kezem, mert az adrenalin az egekben, örülj, hogy élsz... Az első mozdulatnál belevágtam volna a tüdődbe a borotvaéles kést, amit épp mosogattam (ezt véletlen sem tettem volna, csak érezze, hogy gondolkodni kéne), a küzdősportok tanulmányozása során pedíg megtanultam higgadtnak maradni"... még szinte a szívritmusom sem ment fel, mikor az arcomba fröcsögve felemelte a hangját, meg nagyra nyitotta a szemeit, olyan hülyegyerek módra kezek hátrafeszítve, mintha ütni készülne, akár egy magát felfújó béka... csak a higgadtságommal nem tudott mit kezdeni.
(Ezzel anno 'volt, már rég nem tekintem annak' anyám sem tudott mit kezdeni, az inkább hátulról pofozott gyerekként, de azt is leszartam magasról, mégha pl a hosszabb körmeivel néha maradandóan karcolt az arcomba pofon során amiből egy halvány Z betű kb öt centis, mára alig észrevehető mélyedésekből még mindíg rajtam van, vagy az ütés erejével és váratlanságával padlóra is küldött. Kellemetlen akkor volt, amikor esetleg az orromat kapta el egy ütés, vagy a szememhez ért a körme, ekkor már csak azért is, mert biztos minden az én hibám, ha ennyire védem az arcomat, mikor már nem őt eltartani, hanem magamat egybentartani igyekeztem. Azt hiszem, kiskorom külvilág mentes tökéletes-harmonikus autizmusából ő pofozott bele a környezetbe, majd üldözött is ki onnan, menekültem vissza magányomba mindenki elől. Ma is rühellem, ha idegenek célzottan, akaratom ellenére direkt hozzám érnek. Tulajdonképp ezért találok nehezen partnert, mert nehezen oldódom társaságban. Ezért nem maradtam kórista és a pedagógus kórus szopránja sem gyerekként, mert lelki teher és gyönyörű dal öröme miatt feltétlen összeszorul valami a lélekben, sírva pedíg nem tudtam énekelni, még ha nem mondhattam el senkinek durva megtorlás terhe mellett, hogy miért.)
Egyébként a ma esti agresszorom egy szar alkohol és dohányfüggő, aki a havi lakbérét is alíg hozza össze, mert főként elissza amit alkalmanként keres, az említettnél többet nem foglalkozom vele. Mondtam neki, hogy "nem érdekelsz semmilyen téren, a köszönésed se, és elvárom ugyanezt innentől" majd ha józanodik, majd gondolkodhat a dolgain, meg azon is, hogy én ugyanmár nem lehetek gay, mert párszor még rákérdezett, "hogy de tényleg??!" meg jött ilyennel, hogy "bocsánat, meg nagyon bátor és becsületes, hogy vállalom...blablabla..."
Ez a koranovemberi időjárás és a nyomásváltozások hirtelensége mindenkiből előhozza a szart mostanság? Egyedül nekem van fergeteges jókedvem? Komolyan, tényleg jó kedvem van, mert kedvelem a melóm, csak néha ilyen agresszorok próbálnak lehúzni energiaügyileg, de ezeken gyorsan túlteszem magam, az adrenalint pedíg ujfent a melóba vagy valami testmozgásba küldöm. A munkatársakat kifejezetten megpróbáltam egyenként pici pozitív gondolatokkal, humorral jobb kedvre deríteni, egy részüknél még működött is.
Még ilyenkor is szépnek találom a világot, pedíg két tornádó is volt a környéken az elmúlt hét végén. Amilyen mázlim van talán végre megint láthatok egyet közelről, bár egy buszra eléggé durva hatása lenne, hiszen önmagában a viharos erejű szél is eléggé dobálja a buszt, a sofőrnek kemény küzdelmes műszakot okozva, állandóan ellenkormányozni és folyamatosan nagyon figyelni kell ugyanis ilyenkor. Konkrétan álló helyzetben is kilengeti a szél, rángatásszerűen, mozgás közben pedíg kisebb az abroncs tapadása, így főleg eső esetén megcsúszik és a sebességénél fogva veszélyesen hirtelen vált irányt.
