"Szóval ott tartottam, hogy van egy lány..."

Énekelte Hajós András a fülembe a lányról ki csak (picsa?) derékig látszik, én mókásan direkt félreértve kellemes mosollyal az arcomon bámultam ki a busz emeleti ablakán az esteledő város fényeit lesve péntek estve, miközben Lewes felé tartottam egy alkalmi munka végzéséhez, ami érdekes kihívásnak ígérkezett, ezért bevállaltam...

"Szóval ott tartottam, hogy van egy lány..."

Énekelte Hajós András a fülembe a lányról ki csak (picsa?) derékig látszik, én mókásan direkt félreértve kellemes mosollyal az arcomon bámultam ki a busz emeleti ablakán az esteledő város fényeit lesve péntek estve, miközben Lewes felé tartottam egy alkalmi munka végzéséhez, ami érdekes kihívásnak ígérkezett, ezért bevállaltam...

Az ügynökség irodája épp az egyik brightoni buszcsomópont mellett van, ahova a hajnali havazás miatt kimaradt buszjáratok okozta tervmódosítások okán személyesen néztem be kora délután, jött a mellébeszélés, hogy most akkor a jövő hét hogy és mint, még nem tudják, (persze többek közt az ilyen kieső idők pazarlása miatt is keresek valami állandós melót a városban)

Mindenesetre az esti meló tervezet nem változott, így irodából lementem megnézni, hogy hogyan is jutok oda, épp jött a busz, hát felpattantam rá s az emeletre ültem inkább a viszonylag tágasabb érzetet keltő berendezése miatt. Brightonban bámultam a nyüzsgést, ahogy a belvároson át busszal haladtam, picit a sofőr bunkóságának okán is töprengtem mely a vezetési stílusából adódóan eléggé terhelő lehetett, nem állt meg a jóelőre integető várakozóknak, pedíg lassított és enyhén feléjük vette az irányt, majd félrerántotta és gyorsított megint... a téliesnek épphogy mondható domboldalak lankáin szánkózó önfeledt népeket és a járdák jéggé taposott hóburkolatán eleső óvatlanokat szemléltem, akik annyira sablonok szerint élnek, hogy még ilyenkor is az aszfaltbevonat fölött lépkednének jégjárásra alkalmatlan lábbelieikben, pedíg a járda és az út közt többnyire fűsáv van, melyen a hóból lett jég törékennyé tömörödik ugyanúgy, ám stabil támasz nélkül ropogósan törik talpformára, kiváló és biztonságos járófelületet adva így.

Korábban láttam, mint a jeges járdán itthoni domboldalamon, két gyerek a boltból felfelé igyekezve (szatyor a kézben), csúszott párszor s esett relative nagyokat, miközben én mellettük könnyeden s gyorsan elsétáltam, le a buszmegállóhoz, odaszóltam nekik, hogy próbálják a füvőn... mintha úszni tanítottam volna meg őket, vissza se nézve mentem, s hallottam, hogy ropog a rikítószínes mintás gumicsizmáik alatt a haldokló fűszálakon terpeszkedő fagyos vízréteg, meglepődött hangon a szabadfordításban "jé tényleg" tartalmat egymás közt megosztva tovább mentükben.

Lewesban a meló ötharmincas kezdése miatt volt még időm sétálgatni, végignézni a bolhapiac kínálatát, mely egy kétszintes épület száznyi vitrinjét töltötte meg a túlárazott, valaha köznapi eszközökkel, személyes tárgyakkal, pici díszekkel ékekkel s emlékekkel, nem vettem semmit, mert a legtöbb kínált tárgyon a koptató idő súlyát, az őket használók nyomát, vérét éreztem, akárha egy feltárt temetőben jártam volna, titkaikat, emlékeiket, boldog-szomorú sorsukat, elmúlásukat tapinthatón, súlyosan, nyomasztón. Némelyiken ott a kétségbeesés lepattogzott nyoma, a többször csorbult zománckanna dühös horpadásai, a berozsdállt trombitát tartó munkáskéz széles ujjainak izzadt-sómarta lenyomata s a homlokáról csepegő izzadtság tompa oxidsávja egy jellemző beesési szögben nézve, mintha folyton egy testtartásban, ülve játszott volna rajta de nem kottából, a sokat fényesített ezüst ékszerek viseltes kénes-fekete büszkesége, fényüket vesztő üvegfigurák lassan elfolyó csecsebecseteste és a plüssmacit mindíg ugyanott megfogó gyerekkéz ragaszkodásának kopott nyoma.

Egyiket sem vettem volna meg, mások érzéseit, érezhető emlékeit, szinte lelkük egy élet-korszakát hordozzák viselkedésmintáik jellemző elemeinek lenyomatain át, igazán soha nem lettek volna az enyéim.

A munkát hatan végeztük együtt, egy céges rendezvényen buliszervíz hasonló, mint múltkor, ezt felesleges részleteznem, ami említést érdemel, az olasz srác harákolva nyerítős vihogása, az egyik lengyel csajszi tolakodó értetlensége és állandó siránkozása, amit a praktikusság és a megoldáskeresés teljes hiányával ötvöz, viszont állandóan beszél, feleslegesen olyanról amit már többiek megoldottunk épp, vagy nincs közünk, mindezt nagyon alpári buta meglátásokkal tüzdelve, a türelmesebbeket pedíg nem engedte szóhoz jutni (hangosabban mondta tovább), mikor a tőle jött kérdésre válaszolt volna, akivel beszélt, esetleg a felemelt mutatóujj megszakításkérő jelzését félrelegyintve akár. Fárasztósága okán meguntam és lehetőleg kerültem,

mint az az ismeretlen magyar csajszi a buszon pár hete, aki mellém ült könnyed tartalmatlan fecsegésre s midőn felhívtam a figyelmet az előrébb ülő csajszi igencsak fedetlen fenekére és derekára a kezdődő téli időben, (mint helytelenül alkalmazott dekorációs ruhahiány azaz kb dekotázs) azt mondta, hogy az a csaj 17 éves és engem pedofilnak nevezett... úgy ott a tömött buszon, a fogalmatlan barom magyarból szalajtott picsa...

Ekkor ezért kicsit leesett az állam vagy két percre tényleg inkább a belémdermedt szó okán egy kb félbehagyott "hagyjuk..." h betüjével hátradőlve bámultam ki az ablakon, olyanokat gondolva, hogy egy ennyire sötét de bunkó picsa hogy a faszba találta meg a kijáratot a reptéren? Miért jött ki egyáltalán Magyarországból, hiszen pont oda illik... illetve néhányszor körbejárt a megdöbbenés kifejezése szürkeállományom minden rétegén, miszerint "aztakurva!" és "baaazzzz!!!" Ilyennek én nem magyarázkodok, a belőle áradó buta sötétség egyszerűen döbbenet volt nekem akkor és ott...

Meló végeztével vissza Brightonba, vonattal, mert a jeges (de már megszáradt) útra tekintettel az utolsó járatot nem indították. A városba érve kénytelen lettem volna hazáig sétálni, ehhez viszont még nem voltam kellően pihent, így inkább benéztem szokott melegklubba, mely az első éjjeli buszjáratig kényelmes környezettel várt, ezúttal a karácsonyozók kedvéért teltházas bulival, a csapos már tudta mit iszom, mire levettem a kabát :) már ott várt rám a pulton (sajna nem a srác)

A tatyót s kabátot ruhatárba megőrzésre rakattam, majd a táncoló tömegben szigorúan nem feloldódóan elhelyeztem magam az egyik oldalsó asztalos műbőr-körülős boxban zenét hallgatandón, lazulós pihenő szándékkal, ibrikkel kezemben s szívószállal ajkaim közt, melyeket fáradt pofával kereteztem. A magasnyakas fekete téli pólómmal amúgy sem illettem a lazább s néhol félmeztelen tömegbe, minthogy alatta az egyébként e környezetre teljesen megfelelő fehér passzos sport-trikó volt, ám az alkalmatlan lengyel csajszi miatt áfonyalé és vörösborfoltokkal... baaazzzz

Oda is jött egy borzalmas krapek és rápróbált a lehetőségeire, azaz nálam próbálkozott. Le tudnám épp rajzolni is ide, mert beleégett a ratinámba a minden partnerkedési szempontból taszító alakzata. Neki a nyakában lógott egy tábla, amivel felcimkézte magát (szó szerint) bár ilyet egy fősulis bulin már én is csináltam, az egy "üzemen kivül" feliratú echte gyári zománctábla volt én pedíg hoztam a megfelelő szintet is hozzá :D (régi szép idők, melyekre nem vágyok, a 'kinőttem' vagy 'felnőttem azóta' kifejezések nálam helytelenek lennének, csak kitapasztaltam, beteltem vele, jó volt és elég, érdekes tapasztalatdús kitérő volt létem során)

Ez a táblácska viszont zöld ledekkel volt kirakva s futófelirat volt rajta látható, szabadfordításban "hallássérült" szöveggel (sajnálni 'kell' mert rokkant... ja persze piával a kezében és faszra éhesen), Nem mintha a DJ munkavégzésének viszonylag részletesen érezhető bútor és belső szerv rezegtető termékének észleléséhez kellett volna egy tökéletes hallást adó szervpár, hogy azon nyomban túl is terhelődjék, vagy egyáltalán lehetett volna beszélgetni a buliteremben, már előre lelőtte az egyik meglepit, de egy papírcetlivel és tollal a kezében mászkálva bizarr benyomás egy táncos buliban, minthogy nem volt írótáblája, sem felület kéznél, melyen lehetne a papírra írás gyakorlatát villódzó fényeknél művelni.

Node az alakzat: nekem kb mellkasmagasság, ez az ő teljes távolsága a talpától mérve, súlyra több, mint én, ránézésre is, pedíg nem vagyok izomtalan egyszálbél, ő csak izomtalan, de az xxl-es póló mégis feszült a hasán, a mellkasán pedíg... nem, olyat s vállakat nem észleltem rajta. Az arca az afro jelleg minden elemét egy punnyadt lógó izomzattal, betegesen beesett szemekkel és bambán lógó állkapoccsal, nyitva tartott szájjal és szájlégzéssel ötvözte. totyogását tekintve már erősen spicces... Nem tudom, mit képzelt, mi lesz, de pársoros kommunikációnkat azzal kezdte, hogy integetett, helyet kért, valami fura tenyérkörbetapogatós kézfogással próbált üdvözölni, amit rugalmasságom okán persze szimultán követtem, de üdvözlésnek a zajban preferált formája szerintem ismeretlenek közt inkább a biccentés, táncos helyen az határozottabb és szembenézős fejbólintás, esetleg tisztelet jeleként megemelt pohár, ha épp a kézben van a buli okán. Ezután leült mellém, teljesen mellém, holott az egész kör-ülő szabad volt, hát ezt azért célzásnak vettem, szóval picit alrébbtettem alfelem (tőle elfelé), majd próbált az asztalon papír + toll kombóval korrigálni, hogy "hello" meg a "brightoni vagy?" kérdés, és a "dugunk-e?"

(egy beérkezett félreértés miatt pontosítanék, konkrétan a 'dugj meg' azaz idézem "fuck me now, please" kifejezést használta, én megköszöntem az érdeklődését említve, hogy nem áll szándékomban vele ilyet művelni)

Engem is biztos fel lehet szedni egy három soros kommunikációval, de valszeg soronként több szót, sőt mondatot feltételeznék, illetve fizikailag kompatibilis alkatot... Valami kölcsönös vonzódást is mindenképp hiányoltam a dolog mikéntjéből, főként részemről...