Tegnap reggel Kecskemét-Ferihegy MÁV utazás, ceglédtől inkább a kocsi előterében álltam, ahol a rég hallott zaj elnyomta a fülhallgatóból max hangerőn áriázó Tarja Turunent és egykori együttesét is, a Walking in the Air című számát átpörgettem mégis, a hangulat kedvéért azt a repüléshez tartogattam.
A hó már reggel óta potyogott. Mikor tesómnál felébredtem, ablakon kinézve mégsem aggódtam, mert a délről érkező nedves légtömeg a ruszkiktól odalógó hideg anticiklon felhőkarjával kezet fogva, fagyos csapadékkal csapja arcon a Kárpát medence lakóinak aznapját, ám a hatás nem azonnali, hanem szép lassan északra terjed, amint a majd' láthatatlan tömegével, helyi domborzati és hőhatásoktól globálisan áramló levegő langyos nedvhordalékával komótosan érkezik olaszország felől, melynek csizmája tán cselesen belerúghatott, hogy így labdaként pörögve, mint szép felhőgombolyag érkezik gól jelleggel tán szokás szerint a Magyar kapuba, hol a Kárpátok a háló, mely valamelyest végállomást jelent az általa hordozott víznek, ebből gyermeki örömmel formált hóemberek teste kerül, vagy épp csak az utazókat késésre buzdító fehér ötforintosok gazdag rétege, ezek így végtelen halomba rakva szinte antipénzként nem kímélik a valódi adófizetők közös pénztárcáját sem, aminek kezelői bár vonakodva de ilyenkor mégis kénytelenek a közös szükségletekre is kiadni belőle, saját személyes gazdagításuk helyett. A hóesésben minden benne van, a hóesés mindent elmond, kiemeli az utcán hagyott kutya és emberszart is, mely fölött elsőként olvad el, hatalmas fehér vászonnal keretezve az alkotás szabadságának eme igencsak csigába hajló kérdőjeleit...
Délután ideértem, azóta kellemes hétvégi napsütés, plusz jónéhány fok, bár estére csapadékot sejtek, addíg is séta a városban, onnan kell egy pulcsi, bevásárlás élelmiszerügyileg a kikötőben, tengerparti gyakorolgatáshoz még hűvös van, azért hangszert talán viszek.
