A következő hétvégére készülvén, figyelembe véve a lehetséges kimenetelek bármelyikének további hatásait önmagamra nézve, picit olyan, mintha csapda lenne, amibe bele kell lépnem, noha felkészülten teszem -ez a biztos támaszom ami mellett most társ híján megnyugszom-.

Pontosan azt érzem, mint elmúlt év Brighton-Pride alkalmával, amint a bámulatosan rosszul tervezett beléptető kapuknál torlódó, többezres tömeg közepén, illetve ott még csak a tömeg levegőtlen nyomása nehezedett egyre erősebben, amiből a koncertek tömegeiben levő hullámzás ritmikus résein való lassú-de biztos menekülési lehetőség sem volt a tölcsérszerű áramlás miatt.

Illetve amit közvetlen utána tapasztaltam pár perccel, ahogy a kacskaringós sétaúton előttem néhányan megálltak fotózkodni, persze lábakkal kezekkel elzárva az utat, mögöttem pedig kisebb tömeg gyűlt ismét... pánik.

Noha mély légzéssel jól orvosolható és annak tudatával, hogy nincs valódi veszély (önbefolyásolás-áthangolás alapok).