Azzal, hogy a pénteki vizsgát sikeresen megírtam, komoly döntést is hoztam egyben. Régóta halogattam e továbblépést általa, mert soha nem a felkészültség volt a kérdés, hanem a szándék. Tartottam a következőktől, időt szakítottam ki magamnak a sorstól hogy fejlődhessek még, de eljött hát. Ideje egy teljesebb létezésnek az életemben, mihez egy év múlva érni fogok így, már kényszerpályán haladva oda attól a kétkedő szakasztól kezdve (reméltem még picit, hogy tán mégsem lesz meg, de már tudtam), hogy beadtam a lapokat a két órás vizsga végén, a másfél nappal ezelőttig, mikor a sulirendszer megmutatta a beírt jegyet, egy korszak végének kezdete, hogy utána elinduljon mindaz, amiért itt vagyok?

Azóta folyamatosan újraértékelem a preferenciarendszereimet és berögződéseimet, alakítom az életmódomat is hozzá (értsd: testi ritmusok minden téren) illetve a társkeresést mint olyat szépen lassan ez év során kivonom az egyenletből, mert eddígi eredménytelensége okán felesleges pazarlás volt csak (bár tanultam belőle sokat), legfeljebb egy részem örökké szomorú lesz, de ez valahogy kezd hidegen... üresen hagyni egy vágybuborékot bennem, mely mostantól szépen megy a háttérbe, mert nem hagyom, hogy korlátozódjak, vagy lemondjak bármiről is amit szeretnék, pusztán a lehetőséget tartom fenn, (de már nem keresek, max hagyom alakulni)... majd eszközként előszedem s picit épp leeresztem az érzelmi buborékot akkor, ha zenélek, vagy írok olyat, amihez a teljes én-kép kell.

...S a megfogott kerék visszakapja régi lendületét, hogy folyton változó harmonikus mintázatát szeretőn a létezésbe vésse...