updated... illetve kiegészítve:

képzeljétek el a következő jelenetet: az egyes busz emeletén a szélvédő baloldalánál ül egy "párocska", minden reggel. A kicsinyítő képző helyett persze nagyító képző illene, hiszen mindketten jól láthatóan száz kiló felettiek (rád fekszik meghalsz kategória). A nőstény a klasszikus agyatlan bibliai állapot, egy gyerek szintjén gondolkodik, így persze mindenre ugyanúgy rá is kérdez a nem sokkal okosabb hímdagadtnál, főként a "miért" szócskát használva, miközben kibámul az ablakon és rámutat dolgokra. Amaz, egyáltalán nem többet tudva válaszolgat, de a következő tapasztalat szerint nem is ért többet az előtte lévő világból, mint a kérdezője.

Emígy: Minden reggel feltűnik valami -számukra- ismerős arc az utcán, mire a mélyebb hangú (feltehetőleg hím, de gyerekkora óta nem láthatta a saját pöcsét, (a többszöri ráhízás látszik a bőrén), így azt hiheti, tényleg a nőstény matatása miatt jó neki néha és valszeg kénytelen ülve pisilni, hiszen biztosan nem éri el kézzel) odakiáltja aznap reggeli meglepő felfedezését a mellette ülőnek, innentől mindketten üvöltősre fogják, közlik egymással, hogy ki is az ismerős arc aki a busz mellett hamarosan elsétál, egy -számukra lélektani határt jelentő- bizonyos távolságra az arctól, mindketten felugranak (a busz ezen a ponton kileng, hiszen amit ők felugrásnak érzékelnek, azzal tulajdonképp lenyomták a busz baloldalát pusztán a tehetetlenségük oda terhelésével, a sofőr ellenkormányoz...) és kiabálnak az ismerősnek -üvöltve, benn a buszban- és integetnek is, hiszen még vagy tíz-harminc méterre is lehet tőlük, de a túloldal ebből mit sem érzékel, hiszen a busz keletről jön, így a napsütés elvakítja a szembe sétálót, a jármű motorzaja pedíg azt a zsivajt is elnyomja, amit emez a kettő esetleg a többrétegű szélvédőn át kívülre produkál. Majd, amikor mindketten beütik a fejüket a szélvédőbe és a busz apróbb fékezése miatt elindult mozdulatsor végén meglepődött arccal -a szélvédőn koppanás miatt- leülnek, egymásnak magyarázzák a szélvédő jelenséget, ám minden egyes reggel pontosan ugyanúgy koppannak újra és újra meglepődve ezen.

A szint egy lepke agyteljesítménye, amelyik éjjel az ablakon át beigyekszik a lámpafényre, majd reggel után, a napot látva már inkább kifelé sietne, ha az üvegnek százszor koppanó fejrésze még nem ment tönkre s tud egyáltalán repülni az átlátszó kőanyagon csapdosó szárnyainak töredezett szétmálása után, mert az ablakkereten átbucskázás nehézségei (kitakarja a fényt amiért is azonnal visszatér az üvegen átáramló fény csóvájába) akár órákig is a másik oldalon tartják...

Ezért tekintem szerencsétlen esetnek, hogy nemzőképes szellemi fogyatékosok párba állnak, mert ha önmagukat is képtelenek teljes mértékben ellátni pusztán logikai hibák és összefüggések félreértelmezése miatt és akkor még nem is tekintettem az esetleges testi fogyatékosságokra, akkor mi történik az utóddal, akiben a genetikai problémakezdemények kumuláltan fordulhatnak elő és szerencsés esetben is legalább hordozója a defekteknek, amely esetben majd az ő gyereke okoz mindenkinek nehézségeket és szomorúságot annak reménytelen erőlködését látva plusz az ellátás társadalomra azaz mindenki másra terhelt költségei.

Itt tartom furának, hogy a szekták őket nem helyezték a feketelistájukra a "szerintük a természet törvényei" alapján, hiszen egyrészt a természetben ők már a felnőttkort sem érték volna meg, (mint a süketek, vakok, mozgáskorlátozottak is) erre csak a társadalomra terhelés ad lehetőséget (persze a sérültek istápolása áttételesen a technológiai fejlődést ugyanannyira generálni képes mint a háborúk, hiszen mindkettő szellemi erőfeszítésekre, konkrét technológiai harcra kényszerít csoportokat, ám egy már betegen született gyermek teljes sorsát problémaként másokra esetleg már előre ismerve szenvedését, leendő önmagára is terhelni kegyetlen önzőség, csak mert babusgatni akar valakit a leendő anyuka). Másrészt a "boldogok a tudatlanok" nem azt jelenti, hogy az a boldog akinek kevésbé jár az agya, hanem kevésbé szomorúak a világ összefüggéseit-, a szekták által okozott poklot látva azok, akik kevésbé értik meg, kevésbé látják át, s nem érzik át a szeretett létezés folyamatos önpusztítását látva, mely az eltitkolt és a szekták által eltakart valóság igazságainak nem ismerete miatt kínozza az emberlényeket, sokszor személyesen egymás által a test és élet kárára, máskor társadalmi nyomásként belső kényszerekbe szekták által vésve, gondolkodási/érzelmi és cselekvési/megértési korlátként. A megértés ugyanis felszabadítja az emberi tudat terheit, ám elszomorít mások korlátolságából adódó szenvedést látva.