Pici összefoglalásként így év végefelé...
Anglia, összességében a társadalma kiforrottabb mint a Magyar, fejlettebb vagy száz évvel, ez nagyobb szórást enged az egyének jellemzőinek. Toleránsabb, mert az egyed külső-belső jellemzőit azok ellátásakor/integrálásakor veszi alapul és tesz hozzájuk kötelezettségeket/elvárásokat, ám az interakciókat, az egymás közti viselkedést tekinti szabályozandónak/értékelhetőnek anélkül, hogy a tulajdon/ember elleni cselekmények mellett a kölcsönös értékeket az országvezetés tagjainak politikai/gazdasági függőségei alapján büntetné. Ezért a rendszer kevésbé terjedelmes, ám átfogóbb, amit a jelen kor technológiája és józan mértékű/irányú gazdaságossági törekvései folyamatosan egyre elfogadhatóbbá tesznek (tartalmilag is a látszat mögött), amellett, hogy szomszédként elegendő tisztelettel és érdektelenséggel egymás iránt megférnek mindazok, akik más országban halomra gyilkolnák/ták egymást (feltéve, hogy nem alkotnak tömeges zárt közösségeket, hanem hajlandóak tanulni és megérteni, de aki nem, azt a rendszer szerencsére visszadobja oda, ahonnan jött), sőt, a legkevésbé megértő szélső értékrendekkel bírók is jobbára békén hagyják a tőlük eltérőt a teljes kép legkevésbé torzított egységének érdekében. Az állam jogi és elvi/strukturális felépítése tulajdonképp nem mérvadó, mert az alapja ugyanúgy a {(pénz+munkaerő+tulajdon)*(relatív technológia+oktatás)} (szűkített modell).
Azzal, hogy itt élek, részben integrálódom ebbe a rendszerbe is, ahogy mondani szoktam; az első otthon-országom Magyarország, a második az, ahol párt találok, ha itt, hát itt, ha máshol, hát máshol. A pártalálásban a nyelv számomra persze elsődleges, kizárással, mert nem kedvelem a mássalhangzóktól túlsúlyos nyelveket, amik számomra túl zajosak, azokat megtanulom akár és használom ha kell, de nem szándékozom bennük élni, kapcsolódó mintázataikat átvenni személyiségjegyként magamra harsány viselkedést általuk erőltetni. Szeretem inkább azokat a nyelveket, melyeket suttogva is érthetően lehet beszélni, ezek számomra a magyar, japán, mint egyensúlyban levők, az angol, német (e kettő keveréknyelvei is) és szélsőségként a francia és olasz, bár ez utóbbi két nyelv nekem határesetek, mert mintha a tónus és a hangerő, ezekben lényegesebb lenne a tartalomnál, de az európai és az innen kiindult egyéb kultúráknak rengeteg alapszót adtak, ezért a gondolkodásmódok kialakításában is részt vettek, tehát érdemes... én így érzem *1.
Ez a harmadik társadalmi életem. Az első a genetikai őseim házához kötődik és nem volt igazán emberi élet (közelről sem) de akkor tanultam "felsőt", a második a független magyarországi, ahol emberi kapcsolataim lettek s tanulhattam "belsőt", a harmadik a független angolföldi, ahol az első kettőből tanultakat használva fokozatosan beilleszkedem s tanulhatok végre "külsőt" illetve mostantól bármit, amihez csak kedvem van és lesz. Testi változások azért eléggé komolyan zajlottak, hiszen még otthon abbahagytam a dohányzást (évekkel ezelőtt), az pluszsúly volt, majd az életviteli változás a kinti élettel, e szempontból beleértve nagyrészt az élelmiszerminőséget, szintén pluszsúly. Hogy ne terheljem túl az izomzatom s anyagcserém úgy általában, ezért fokozatosan adom le, már vagy egy éve csökkenő a felesleg és komolyan változott a tükörben nézett állapot is. Mivel a cél iránya és elérési módja adott, a folyamat pedig tart ma is, így tényként fogadom el, hogy nyárra a normális úszóalkatom befigyel (nem, ezalatt nem a damilon levő pici gömb-jelzőbóját értem).
A megjelenést félretéve, a külsőség, mint pl anyagi forrás, végre jól alakul, az eddigi legjobb helyzetbe sikerült kerülnöm, persze ez még csak a munkadal eleje. Ha sikerül egyik ötletemmel végre elfogadható válaszokat kapnom, onnantól megint változik a kép, az elvárt állapotra, ahol nem dolgozó, hanem tervező-alkotó leszek, önmagamon és tulajdonomon át a világra jó hatásként. Ez persze majd kiderül, mert jelenleg véletlenen múlik, talán örökre elvész velem (és tán embertársaimmal együtt), de nekem az is megnyugvás, ha közben voltaképp boldogan élhetek... na ehhez szükséges majd egy párkapcsolat, de azt nem keresek, majd alakul. Amíg a külsőm nem idomult a belsőmhöz végre, addíg felesleges is, hiszen nem a megfelelő jelentkező figyelmét keltené fel.
Tehát B, légyszi pont ezért ne tag-elj régi képeken (főleg ne ittas fotót, amely berugásra épp te invitáltál magánéleti problémád és -enyhén szólva- szuicid viselkedésed okán), azokon már nem én vagyok, hanem egy korábbi állapot, amit én sem ismernék fel a tükörképem mellett, pedig elhiheted, mindkettőt jól ismerem, legalább annyira, mint te az önmagadba metszett vonalakat... Egyébként is kértelek, hogy fotót rólam ne mutogass, mert mire publikálod, nem lesz más, csupán távolról hasonló, elavult.
*1(mondjuk, hogy az olasz, japán, francia amikhez már intenzívebben hozzáfogtam, de nem úgy alakult, hogy folytathattam volna sajnos, viszont így képbe vagyok a "hogyan és merre" tovább kérdéskörökben, amikor újra felveszem a fonalakat, pl nyáron)
