harsány, kitörő érzés, mely megoszthatatlanul keringve benn mélységet idéz, inkább szomorú magányos dalként száll a reggeli tenger-szélben, mint trombitám rezgése bennem visszhangként dalol...

Arról, kivel nem lehettem együtt soha, arról, kivel már többé nem találkozhatom,

Az időtlen létezésről, melyben emberek sora csak egy-egy hullám a tengerparti kőfalon,

Arról, hogy látom az élet fájdalmát mely mind kényszerszülte ártalom,

A kapzsiságról mely feldúlta a világot, honnan származom.

A dőre s pillanatnak élő hűtlen fantazmagóriák, mit magasztalnak jobb híján tudatlanok, mondják hitvilág,

Arról, hogy ösztönlényként embert másik orrán fogva vezet,

mely pásztor zsarnokként arat, jövő kor gyermekének rabláncot vet.

...

leírhatnám, hogy milyen lesz a jövő, de nem fogom,

azt hinnéd, hogy minden sort csak neked álmodom,

látlak benne, hogy szárnyallsz soká, felfelé,

tollakból gyúrt szárnyaimon, onnan elfelé.

Szív adja erőd, mely elhagyja bánatod,

Ikarosz irígyli röptöd, mert célod már láthatod,

írd szavakkal vágyad, utad, velem járhatod,

higgyem én is inkább, jövőm te álmodod?

_________________________-én egy srácról, akit múlhatatlan szeret..-