Az idős -és ittas- néni fejhangon énekelte a walkin' in the air első sorát, többször is borzolva a szenvedőnként párba rendezett dobhártyákról áttételesen csigában kapcsolódó idegeket, miután hasonlóan túlcicomázott barátnőjével alaposan kiutálkozták magukat mindenen -mint az életszinvonalban kénytelenül alábbadó eltartottak úgy általában-, szimpla öt perc buszmegállós várakozós deaktivitás során. A sofőr a dombtetőről indított, majd leengedte a buszt a meredek lejtőn -nedves út-, a végén persze a babakocsis nőci simán kivágott elé, mikor a double-decker még nagyjából 15 méterre volt a várható gázolási helyszíntől, ám jóféle lendület hajtotta. Kb ez volt a pont, ahol a sofőr folyamatosra kapcsolta a kürtöt és az összes létező féket is.

A cicomázott néni, ittas alig-kapaszkodása okán, kicsit magasabb hangfekvésben és kevésbé énekelve, inkább sikítva lejátszotta azt, amit előtte énekelt. Persze az alsó szinten többen lebuktak ültükből, egy pillanatra én is zászlónak éreztem magam, aki a rúdba kapaszkodik -két kézzel- és szinte lobogtam a lendület képzetes szelében.