melegéletem egy péntek esti -véletlen alakult- részletéről bővebben, ha már felmerült kérdésként, hogy létezik-e itt egyáltalán társ nélkül...
péntek este kissé huzatos volt, bár még kellemes langymelegnek mondható, mégsem a nyáresti forró talajból párálló hőt, hanem a közelgő esős napok nedves hidegét hozta a tenger felől egyre erősebben. A Nap még épp csak eltűnt a horizont fénytörései mögött, mikor ő benyitott a pub alacsony ajtaján. A fülledt hangulat súgdosó háttérzaja morajló ködként ömlött az épp kapcsolódó nátronlámpák vörös fényében az utcára, a nehéz, vasalt peremű, ablakos ajtódeszka mellett és italtól nehezült végtagok-, izzadt hajlatok szaga a bárpulthoz közeli boxoknál összegyűlt kisebb tömegen átsétálva facsarta az orrát, valószínűleg B-ét is, aki sietve, előtte tört utat a mulató társaságon keresztül, hogy az ablakokon át már kintről meglesett hátsó teremrész üres, csendesebb asztalainál foglalhassanak helyet. A mulatozók -jóllehet- a péntek éjszakára alapoztak csak, már többen egymásba kapaszkodva agyatlan zombiként bólogattak a pultvégi laptopra kötött plafonszéli hangtechnikából ömlő gyenge minőségű háttérzenére amivel részegek számára eladható szintre tolták fel a mindíg hangosan beszélő, ám semmitmondó ócska rapszövegeket s táncoltak időnként a pop és jazz dallamokra, melyekből a pultos félórás blokkokat indított a lejátszóból, csak hogy ne tompuljon el teljesen a monoton mantrák unalmas ritmusától.
Hősünk néhány cider után ellazult annyira, hogy ujjai könnyed futamokat játszottak a zsebtrombitáján, melyet abból az oldaltáskából szedett elő, amivel a tengerpartra készült, de az esti gyakorláshoz már kellemetlenül hűvössé vált parti szél és hullámverés ritmusa helyett ezúttal a beltér háttérzenéje ihlette párhuzamos dallamokra. Improvizatív gyakorlása köré gyűltek az arra sétálók, itt-ott leülve percekre a környékbeli asztalokhoz, hogy merengjenek az immár teljesebb hangzáson, melyekben érezhetően a kísérő élőzene volt mégis a szóló. Egy ittas srác közvetlen mellé ülve magyarázni kezdett, előadta a zenei producer jelmezt, amivel talán csak fel akarta szedni, ő ekkor B vigyorgó arcába nézve kacagni kezdett, mert jól láthatóan ugyanarra gondolt. A tömegben ugyanis feltűnően sok egymással már-már intim közelségben lazuló, velük kortárs srác volt, akik ugyan neki háttal ültek, de B-vel szemközt. B fel is hívta a figyelmét, a rengeteg apró jelből ítélve, hogy feltehetően egy leendő melegclubbéli társaság mellé keveredtek, habár neki is feltűnt, mikor az arra járó srácokkal egymás szemébe hosszabban néztek, de különösképp nem ragadta meg, csak egyikük, aki tán épp a másik területen érdekelt, hiszen egy lánnyal töltötte idejét. Erre persze B hívta fel a figyelmet, mert barátnő terén épp váltásban volt, ezt persze viszonylag nehezen viselte, talán ezért is keveredtek épp egy zajos pub csendes, beszélgetős-iszogatós szegletébe.
Mikor a hangulat és a véralkoholszint mindkettejükben elérte a megfelelő mértéket, elindultak a buszhoz, mely B-t hazáig, őt viszont csak egy kedveltebb melegclub bejáratáig vitte. Az egyik nagydarab mosolygós ajtónálló morcos üzemmódba váltott duzzadó csomagjának láttán, a begyakorolt hivatalos formulát mélyített hangon mimika nélkül előadva kérte meg, hogy húzza szét a zippzáras szövetet, amely a hangszerét takarta. A táskaellenőrzés az őrt jobban meglepte, mert italra és fegyverre is számíthatott ekkora dudortól, -mondta- mikor utána ő megkérdezte, hogy mit is várt. Az őr újra mosolygott, a szokásos figyelemfelhívás után
- ez egy gayclub, csak akkor menj be, ha ez nem zavar
- végül is épp nincs boyfriendem, talán lesz benn megfelelő -
kacsintott az őrre,
aki levágta mi a szitu és széles vigyorral tárta ki az ajtót, ami mögött a földszinten csak egy szokásos heteró bár nagy előterű péntek esti hangulatát idézte a még épp nem túl sűrű tömeg, habár a viszonylag testes hölgyet idéző, igen aprólékosan kidolgozott jelmezben megjelent transzvesztita előadóművész és a sok, őt alaposan megbámuló srác már árnyallta volna e képet az arra kevésbé érzékeny szemlélő számára is. A belső tánctér melletti ruhatárban külön helyet kért a táskájának egy sarokpolc alatt, egy lehetséges esésre viszonylag érzékeny tartalom miatt, ezt a kérését a pult mögötti srác szivesen teljesítette s elpirultan jelezte, hogy az előadóművészek igényeire általában külön figyelmet fordít... de ő nem ezért jött. Táncolni akart, ellazulni, lebegni, benne lenni picit a tömegben, talán valakivel együtt lüktetve a zene ritmusára. Talált is néhány érdekes arcot, majd néhányukkal beszélgetett is egy-egy italnyit, majd észrevett egy társaság nélkül jól láthatóan egyedül ácsorgó, itala mögül szomorkodva a tömegben táncoló párokat bámuló srácot, aki megörült neki, hiszen kiderült, hogy német, angolul csak pár szót beszél, így vele könnyedebb hangnemre válthatott, végre saját nyelvén.
Tudta, hogy a német sráccal csak táncolni akar, azt viszont élvezni akarja. Közel, ölelve, egymásra figyelve, ezt meg is kapta tőle. A zene ritmusára végre szabadon ereszthette kissé azt a belső hőt, mely két éve partnerre várva erősödik benne. Jól esett a bőrön át feszülő izmok játéka, amint szorosan átkarolva, csukott szemmel, néha épp csak a semmibe nézve csókolták egymást, elmélyedve a lüktetésben, fülledt sugárzó forrón, átélték az egymást falhoz szorító hevült pillanatokat, az ösztönt, mely tán mélyen kortyokra vágyik a másikban áramló dús vérből, vagy tán szeretkezni akar annyira egymásba gabalyodva, hogy a két lüktető test közt csak az őket átszövő idegháló és a bőr tesz különbséget, de a forró izzadtság, a másikban visszhangzó szívverés már szinte közös.
Amint az utolsó ital gőzét a gyorsult légzés, a megemelt szívritmus a vérrel az agyába pumpálta, érezte, elég a lebegésből, mert ekkor a gondolkodás képességének semmibe foszlásával értéktelenné és emlékezettelenné válna az élmény, vagy mert tán a német srác is kezdett túllépni egy játékos határt, amit ő magának állított erre az éjszakára, amaz, a póló alatt átkarolva markolt belé, egy derekán lévő izomkötegbe. Ezt ő nem szerette, legalábbis nem durván és nem vele. Ez a mozdulat már egy olyan mélyebb intimszférába vezető járdakő, melyen csak a bizalom és mélyebb ismeretség mutathat utat. A ruhatárból visszavette táskáját, majd az épületből kiérve egy északra tartó mellékutcára tért, ami arra a tengerrel párhuzamos útvonalra vezette, melyen házak közötti, szélcsendes éjjeli sétákon az ablakok mögött alvók álmának utcára vetülő árnyékaként nyomtalanul, szinte sodródva gondolatai közt lebeghetett akár napkeltéig kószálva, mint hajnal előtti tengeri köd, mely az éji hullámok lehelletétől, azok lelkeként létezik csak holdfényben reggelig.
(ennyit az én melegéletem egy részletéről, ha már felmerült kérdésként, hogy létezik-e itt egyáltalán társ nélkül... csak amennyire engedem létezni... a bejegyzésszerkesztő defektje miatt sajnos e post felét elvesztettem, beleértve a két utóbbi bekezdést, mikor a főoldali elválasztót akartam bebiggyeszteni először, így azt sem írom le újra, hogy hogyan követett a klub bejáratától egy autós, vadidegen, ami először nem is tűnt fel, majd felszedett ártalmatlannak látszó segítségkérős szöveggel, próbált hazavinni és betolakodni a lakhelyemre, de ezt elég határozottan megakadályoztam. hogy kirabolni vagy "csak" megerőszakolni akart, ez különösképp irreleváns, ...bár nem sok esélye lett volna... arra viszont emlékszem, hogy pontosan ugyanez az arc ajánlotta egyik, éttermes átmelózott éj reggelén kolleginának, autóval betérve a buszmegállóba, hogy 10 fontért elviszi hazáig -taxijelzés nélküli autójával- akkor inkább megvártam vele a fél órával később indult buszt...)
